"The definition of love is Jesus Christ. He is Love..."

Jaeson Ma & Bruno Mars - Love

Now Hollywood wants to make you think they know what love is. But I'm a tell you what TRUE LOVE is. Love is not what you see in the movies. It’s not the ecstasy, it’s not what you see in that scene. You know what I mean? I'm telling you right now, true love is sacrifice. Love is thinking about others before you think about yourself. Love is selfless not selfish. Love is God and God is love. Love is when you lay down your life for another, Whether for your brother, your mother, your father or your sister It’s even laying down your life for your enemies. That's unthinkable, but think about that Love is true Think. I'll put you in front of me, so everybody can see my love, this is my love. I know that I'll be alright, as long as You are my Guide. My love, this is my love. Love is patient, love is kind. It does not envy, it does not boast, it is not proud. Love is not rude, it is not self-seeking. It is not easily angered, it keeps no record of wrongs. You see, love does not delight in evil, but rejoices with the truth. It always protects, always trusts, always hopes, it always perseveres. Love never fails. Love is everlasting, it’s eternal, it goes on and on, it goes beyond time. Love is the only thing that will last when you die. But ask the question: why? Do you have love? I'll put you in front of me, so everybody can see my love, this is, my love. I know that I'll be alright, as long as You are my Guide. My love, this is my love. There is no greater love than this, than He, who lays down his life for his friends. Now, are you willing to lay down your life for your friends? You're probably willing to lay down your life for your mother, your father, or your best friends. But are you willing to lay down your life for even those that hate you? I'm going to tell you who did that. The definition of love is Jesus Christ. He is Love. The nails in his hands, the thorns in his brow. Hanging on a cross for your sins, my sins. That is love: he died for you and me while we still hated Him. That is Love. God is true love, and if you don't know this love, now is the time to know, perfect love! I'll put you in front of me, so everybody can see my love, this is, my love. I know that I'll be alright, as long as You are my Guide. My love, this is my love.

Most Hollywood el akar gondolkodtatni azon, hogy ők tudják mi a szeretet. De én elmondom neked azt, hogy mi az IGAZ SZERETET. A szeretet nem az, amit a filmekben láthatsz. Ez nem extázis, ez nem az, amit ebben a jelenetben látsz. Érted, mire gondolok? Én elmondom most neked, hogy az igaz szeretet áldozat. A szeretet másokra gondol, mielőtt magadra gondolnál. A szeretet önzetlen, nem önző. A szeretet Isten és Isten a szeretet. A szeretet az, mikor odaadod az életedet a másikért. Akár a bátyádért, az anyukádért, az apukádért vagy a nővéredért. És ugyanekkor odaadod az életed az ellenségeidért is. Ez hihetetlen, de gondolj arra, hogy a Szeretet igaz. Gondolkozz. Magam elé helyezlek, így mindenki láthatja az én szeretetem, ez az én szeretetem. Tudom, hogy rendben leszek amíg Te vagy a Vezetőm. Az én szeretetem, ez az én szeretetem. A szeretet türelmes, a szeretet kedves. Nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik föl. A szeretet nem durva, nem önző. Nem gerjed könnyen haragra, nem tartja számon a rosszat. Tudod, a szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindig megvéd, mindig bízik, mindig reménykedik, és mindig kitart. A szeretet soha el nem múlik. A szeretet múlhatatlan, örök, folyamatosan van, az idők kezdete óta. A szeretet az egyetlen dolog, ami akkor is megmarad, mikor meghalsz. De tedd föl a kérdést: miért? Tudsz szeretni? Magam elé helyezlek, így mindenki láthatja az én szeretetem, ez az én szeretetem. Tudom, hogy rendben leszek amíg Te vagy a Vezetőm. Az én szeretetem, ez az én szeretetem. Nincs nagyobb szeretet ennél, nincs nagyobb szeretet Nála, aki föláldozta az életét a barátaiért. Nos, te hajlandó lennél föláldozni az életedet a barátaidért? Bizonyára hajlandó lennél odaadni az életedet az anyukádért, az apukádért, vagy a legjobb barátaidért. De vajon odaadnád-e az életedet azokért is, akik utálnak téged? Akkor én most elmondom neked, ki tette ezt meg. A szeretet fogalma maga Jézus Krisztus. Ő a Szeretet. A szögek a tenyerében, a tövisek a homlokán. Függeni a kereszten a te bűneidért, az én bűneimért. Ez a szeretet: Ő meghalt érted és értem, mialatt mi még utáltuk őt. Ez a Szeretet. Isten az igaz szeretet, és ha te nem ismered ezt a szeretetet, most van itt az ideje megismerni és tökéletesen szeretni! Magam elé helyezlek, így mindenki láthatja az én szeretetem, ez az én szeretetem. Tudom, hogy rendben leszek amíg Te vagy a Vezetőm. Az én szeretetem, ez az én szeretetem. (saját fordítás)

http://www.youtube.com/watch?v=ZMcJi-GCNgk

Az imádság művészete

Nr. 1.

Lectio Divina ("Isteni olvasmány")
A kifejezés azon a hiten alapul, hogy valahányszor kinyitjuk a Bibliát, Isten mondani fog nekünk valamit. Amikor a lectio divina szellemében imádkozol, az annyit tesz, hogy kiválasztasz egy rövid Szentírási szakaszt, lassan elolvasod, és hagyod, hogy Isten szóljon hozzád az írott szövegen keresztül.

• Fogd a Bibliát, keress egy nyugodt helyet, ahol nem zavar meg senki legalább tizenöt percen át.
• Válassz ki egy rövid történetet valamelyik Evangéliumból. A történetelbeszélések a legjobbak. 
• Csöndesítsd le magad, a gondolataidat. Nyugodj meg, figyelj magadra és Istenre.
• Ha bármi nyomaszt vagy foglalkoztat, mondd el Istennek.
• Kérd Istent röviden, hogy legyen veled az ima alatt, és szóljon hozzád az Ő döntése szerint.
• Amikor készen állsz, kezdd el olvasni a bekezdést.
• Olvasás közben figyelj, hogy rábukkansz-e olyan szóra vagy kifejezésre, mely megragadja a figyelmed.
• Ha valami megragadja a figyelmed, állj meg az olvasással, és kérdezd Istent, mit akar üzenni neked ezzel a szóval vagy kifejezéssel. Aztán csak figyelj.
• Beszélgess el Istennel arról, amit mondani akar neked.
• Befejezésül írd le, hogy mi az, amit Isten üzent neked! Majd az imádság alatt tapasztaltakat beszéld meg egy keresztény társaddal.

Nr. 2.

Jézus-ima

Kösd valami rendszeres dologhoz Jézust! Például, amikor megszólal a csengő suliban, mondd ki magadban Jézus nevét, és gondolj arra, hogy tényleg veled van, minden percben melletted.

Nap végén gondold át, hogy milyen érzéseket hozott ki belőled az, hogy Jézust végig tudatosan magad mellett tudtad. Fontos: mindezek után pedig köszönd meg Neki, hogy végig veled volt.

Jó reggelt... öhm... ott fönt...

ÉN: Jó reggelt... öhm... ott fönt...

ISTEN: Jó reggelt!

ÉN: Hmm, ez az ima dolog nagyon trükkös ám. Igazán nem tudok mit mondani.

ISTEN: Beszélhetsz, amiről csak szeretnél.

ÉN:  Legyünk őszinték.

ISTEN: Szeretem az őszinteséget.

ÉN: Néhányak szerint imádkozni könnyű. Pedig nehéz. Eleve egy csomó mindenre oda kell figyelnem.

ISTEN: Teljesen meg tudlak érteni.

ÉN: Az élet túl lefoglal. Láttad azt a nagy adag házi feladatot, amit kaptam?

ISTEN: TE vagy a túl elfoglalt.

ÉN: Hogyan is emlékezhetnék arra, hogy imádkozzak?

ISTEN: Úgy tűnik, arra mindig emlékszel, hogy megnézd az e-mailjaid és lecsekkold a Facebook oldalad.

ÉN: Ööö... tényleg nincs semmi használható kifogásom. 

ISTEN: Semmi baj. Most már beszélgetünk. Mire gondolsz?

ÉN: A mai angol óra borzalmasan unalmas volt.
(Jut eszembe, így az angol óráról beszélve, nehogy elfelejtsek nasit vásárolni holnap angol után a partira. Senki sem szereti a partikat nasi nélkül...)

ISTEN: Hahó!

ÉN: Ó, itt vagyok. Bocsáss meg, néha könnyen elkalandozom. De legalább most nem aludtam el.

ISTEN: Ez nagyon igaz. Valószínűleg ez annak a jele, hogy több pihenésre lenne szükséged.

ÉN: Próbáljuk újra. Jó reggelt, Isten!

ISTEN: Jó reggelt, ismételten. :-)

ÉN: Szeretnék imádkozni a mai napomért... hogy az angol óra ne legyen olyan uncsi. Imádkozom azért is, hogy ezt az ima-dolgot valahogy megoldjam. Várj... lehetséges imádkozni, azért, hogy tudjak imádkozni?

ISTEN: Naná, hogy lehetséges. De az imádság nem arról szól, hogy jó legyél benne. Sokkal inkább arról, hogy mindig kapcsolatban maradhassunk. Nehéz úgy élni az életed, amit elterveztem neked, hogy nem imádkozol. Majdhogynem lehetetlen.

ÉN: És mi lenne, ha azokon a puccos beceneveiden hívnálak? Mint a Mindenható Isten? Vagy a Legszentebb? Kapok érte plusz pontokat?

ISTEN: Nem vagyok benne biztos, hogy figyelsz te rám.

ÉN: Figyelni mire? Nem igazán beszélsz hozzánk hallhatóan.

ISTEN: A hangom több a suttogásnál. Lehet, hogy nem hallod a füleddel. De néha mégis tudni fogod, hogy az én hangomat hallod, másokon keresztül. Majd teszteld le. Beszélgess a barátaiddal. Odaadtam nektek a Bibliát. Azon keresztül is kapcsolatban maradhatunk.

ÉN: Nem vagyok benne biztos, hogy az imák tényleg számítanának. 

ISTEN: Miért ne számítanának?

ÉN: Múltkor nagyon nagy szükségem lett volna a segítségedre... úgy tűnt, az imáim nem jutottak el hozzád...

ISTEN: Hmm.

ÉN: Nézd csak, ahogy most is. Csöndben lettél.

ISTEN: Sajnálom, hogy úgy gondolod, az imáid után nem történt változás. Pedig történt. Még mindig történik. Én minden imádat meghallgatom. Néha csak nem látod egyben az egész képet.

ÉN: Ebben nem vagyok biztos.

ISTEN: Tudom, hogy nehéz. Tarts ki. Majd meglátod.

ÉN: A várakozás nem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé.

ISTEN: Senkinek sem. De bízz bennem, még jól is kijöhetsz belőle.

ÉN: Tényleg?

ISTEN: Ez abszolút tőled függ.

ÉN: Tőlem?

ISTEN: Ha odafigyelsz a hangomra, a végén te dönthetsz majd magadról.

ÉN: Néha nem tudom, hogy a te hangod-e az, amit hallok.

ISTEN: Lesznek olyan helyzetek, mikor úgy érzed, valamit meg kell tenned. Ha ennek a valaminek köze van a Szentíráshoz, akkor csak figyeld, mi történik. Minél többet figyelsz, annál könnyebb lesz. Mellesleg remélem, hogy a mi beszélgetésünk több holmi kötelességnél, és magadtól jöttél hozzám.

ÉN: Hmm. Úgy gondolom, az lesz a legjobb, ha többet hallgatok.

ISTEN: Senki sem élvezi az olyan barátokat, akik állandóan csak beszélnek, és a másikat szóhoz sem hagyják jutni.

ÉN: Keményen fogok dolgozni ezen az ima-ügyön, hogy javuljak benne.

ISTEN: Ne aggódj! Segíteni fogok.

ÉN: Köszönöm. Tényleg mindent köszönök! Talán kapcsolatban kellene maradnunk egész nap...?

ISTEN: Nagyon szeretném.

ÉN: Rendben. Akkor beszélünk később!

ISTEN: Itt fogok rád várni.

"Boldogság... gyere haza!"

"Néha elgondolkozom azon, hogy mért nem tudjuk értékelni és megbecsülni az életet. Miért hagyjuk, hogy minden hétköznapunk ugyanolyan átlagos, céltalan kavargás legyen. Mert az! Ha szétnézek a világban mindenki csak rohan, mindenki törtet előre, de közben már nem is tudja mi a cél. Ha megtudnád, hogy 30 napod maradt az életből ugyanígy viselkednél? Ugyanúgy elveszteget
néd a perceket és nem tennél semmit? Nem hiszem. Akkor értékes lenne minden pillanat. De miért kell ahhoz katasztrófa, hogy megtanuljunk ÉLNI? Miért nem megy ez gondok nélkül? És vajon miért akkor tudnánk a legjobban szeretni mikor már nem lehet? Miért akkor hiányzik valaki a legjobban mikor már elérhetetlen? Nagy kérdések ezek, a válasz pedig talán nem is olyan nehéz. Önzőek vagyunk és ettől az önzéstől képtelenek vagyunk a lelkünkkel látni, csak akkor vagyunk képesek levetni az önzés álarcát mikor a fájdalom vagy a hiány elsöpör minden más érzést. Pedig nem lenne nehéz. Ha megpróbálnánk néha magunkba látni rájöhetnénk mennyire elsiklunk a valódi élet felett. Ha tudnád, hogy mikor ér véget az életed minden perc egy kincs volna. Minden boldog óra egy örökkévalóság. Akkor nem félnél többet ÉLNI. Nem félnél megtenni azt, amit régóta szeretnél. Észrevennél olyan dolgokat, amik már annyira beleivódtak a mindennapjaid körforgásába, hogy fel sem tűnnek.
Mikor érezted utoljára a szél simogatását az arcodon? Mikor álltál meg gyönyörködni az út szélén egy virágban? Mikor szaladtál önfeledten a kék ég alatt? Mikor? Talán míg kicsi voltál. És milyen szép dolgok is ezek, nem? Kár, hogy manapság már szinte kinevetik azt, aki ezek közül bármelyiket is megteszi. Nem illik be ebbe a hibátlan társadalomképbe. A mai világnak már nem ez a szép. Lassacskán kezdünk érzéketlenné válni a valódi szépség felett. Többet ér a mű, a mesterkélt. Nem tudjuk megbecsülni azt amink van, mert mindig több kellene. Ha megszerzel valamit már nem vagy boldog mert megszokottá válik. Megunod. Nem így van? Eldobod és megszerzel valami újat, de hamarosan az sem kell. Ez az EGO hatalma a lélek és az ''én'' felett. Álarcokba bújt önző emberek róják cél nélküli köreiket nap mint nap, újra és újra, amíg meg nem történik valami, ami kiszakítja őket ebből. A fájdalomban még képesek vagyunk meglátni a szépet. A hétköznapokban már ritkán. Persze ki vagyok én, hogy megmondom mi a helyes és megítélek másokat? Én is csak egy vagyok a sok közül, de én szeretnék változtatni. Nem a világot megváltani, csak magamat. Szeretném, ha minden napom úgy tudnám élni, mintha az utolsó lenne. Meglátni a szépet és ledobni az álarcot. Mástól várni a boldogságot butaság. Mert aki boldoggá tehet az csakis önmagad!"

Az előző sorok nem tőlem vannak, de nagyszerűen összefoglalja az én gondolataimat. Elmondja, hogy ami a legjobban tönkreteszi a boldogságunkat, az az egónk. A saját önzőségünk. A Biblia tökéletesen leírja: az ember akkor boldog, ha ad. Mert minél többet ad, annál több marad neki. A legkőszívűbb embert is ellágyítja, ha azt látja, hogy egy másik teremtménynek jó - jó, őmiatta, az ő tette miatt, mert adott neki: szeretet, enni, inni, simogatást, kedves szót, viccet, ruhát... Legyen az egy doromboló kiscica, vagy egy embertársunk, ha mi okoztunk neki boldogságot, akkor mi érezzük magunk jobban, mint jó cselekedetünk élvezője. Sokan nevetnek ezen: tégy jót mással, és akkor boldog leszel. Szerintem minden embernek meg kellene ismernie ezt az érzést, a felnőtt kor küszöbén. Ugyanis az ilyenkor érő boldogság-, barátság-, szerelem- és Istenélmények meghatározóak az egész későbbi életben. Mind a pályaválasztásban, mind a párválasztásban is. Hiszen aki egészen közelről megtapasztalta Istent, nem igazán képes olyan párt választani magának, akivel erről nem tud beszélni. És egy olyan ember, akinek nincsen közvetlen Istenélménye, sőt, a Vele való kapcsolata sem minősíthető elfogadhatónak, nehezen élne le egy életet egy "szentfazékkal", nem igaz? Persze az lenne a legjobb és az ideális, ha minden embernek jó kapcsolata lenne a Főnökkel, és legalább ezt a kritériumot le lehetne húzni párválasztásnál a "FELTÉTELEK" című listáról. Akár az Istenközelség a feltétel, akár az ateizmus.

Hogyan lehetünk tehát boldogok? Ha egyszerűen akarnék válaszolni, azt mondanám: Vele. Ennyire egyszerű. Ne félj... csak higgy. Azt mondom, ennyire egyszerű. Pedig ez nem egyszerű. Bízzam magam oda valakinek, akit nem látok, nem hallok, nem érzek?
Jézus, azzal, hogy eljött közénk, megkönnyítette a helyzetet, hiszen ezt mondta: "Amit eggyel a legkisebbek közül megtesztek, azt velem teszitek meg." Ebben a mondatban minden benne van. Először is az, hogy Isten, Jézus itt van velünk a minden napokban. Itt van bennem, itt van anyában, a testvéremben... Mindenkiben. Egymáson keresztül tapasztalhatjuk meg Őt, tehát. Akinek a Vele való kapcsolata már igen csak előrehaladott, képes Jézust saját magában is fölfedezni. De megtalálni a boldogságot magunkban nem lehet. Mással kell jót tennünk ahhoz, hogy boldogok legyünk. Ha mást boldognak látjuk, akkor örül benne az Isten. És örül bennünk is. Nem hihetetlen? Kapocs, minden ember között. Ezért is van különösen szükségünk egymásra. Először másban kell meglátni az Istent, ha megvan, utána nézzünk szét magunkban is. Másban könnyebb fölismerni magunkat. Szükségünk van tehát egymásra. Nem jó az embernek egyedül.

Ám a boldogsághoz vezető út nagyon sokszor fájdalommal és szenvedéssel van kikövezve. Az tud csak igazán örülni, aki már könnyezett eleget, ugyan is. Mennyivel jobban értékeljük az ebédet, ha nem reggeliztünk... szinte mindegy, mit kapunk, farkas étvággyal vetjük rá magunkat. Így van ez a boldogságban is. Sokszor a szenvedés, éhezés útján jutunk el hozzá. És mikor fölcsillan a remény, a kiút, akkor már mindegy kitől, milyen formában kapjuk meg, nagyon tudunk neki örülni. Attól vagyunk boldogok, mert végre boldogok lehetünk. Ez egy kicsit furcsa, de így van.

Vannak az életben hamis boldogságok. Amiktől az ember jól érzi magát. De ez mindig véges. És soha nem az igazi. Például egy okos telefon boldoggá tud tenni? Kapásból milliók válaszolnák, hogy igen (többek között olyanok, akiknek nincs). Igen, boldoggá tud tenni ideig-óráig. És aztán mi lesz? Megszokjuk. Kimegy a divatból. Lelassul, tönkremegy, ellopják, kapunk helyette újat. Ezek a tárgyak, vagy a beképzelt 'igényeink' (pl. telefon, számítógép, háromféle ugyan olyan ruha, mert úgy érezzük, ettől boldogok leszünk: magyarul a luxuscikkek) kielégítésére szolgáló esendő földi próbálkozásunk csak rövid ideig tartó, hamis boldogsághoz vezetnek. Persze ezek is nagyon jó dolgok, csak tudni kell kezelni a létüket, vagy éppen a nem létüket. Nagyon fontos, hogy ne ezektől "várjuk a megváltást", mert akkor egész életünkben boldogtalanok maradunk.

Mi tehát a lényeg? Jézus a lényeg. Egyszerűen megfogalmazni így lehet, de az egész dolog azért nem merül ki ennyiben. Hozzá el kell jutni. Hogyan jutunk el Hozzá? A tetteink és embertársainkon keresztül. Ahogy velük bánunk. És ha már az rendben van, akkor ideje magunkban is fölismerni Őt.

„Mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.”

A hittel való hozzáállás nem aggódik, nem izgul, és nem fél a holnaptól, mert tudja, hogy akárhova is kell mennie, akár a holnap ismeretlenjébe is, Jézus ott van vele.

" Néha olyannyira nagy szükségünk lenne egy olyan térképre, vagy GPS-re amely végigvezet az életünk útján. És igazából létezik egy ilyen GPS. Isten. (...) Ő neki mindannyiunk életével kapcsolatosan van egy terve. Csak ezzel az a baj, hogy gyakran mi teljesen másfelé szeretnénk menni, és így egy picit eltévedünk. A csoda ebben az, hogy van újratervezés. Istennél is. A kereszthalál volt a legnagyobb újratervezés az egész történelemben. Bűneid eltörlése, életed újraírása, tiszta lappal.
Emberek vagyunk és szeretünk a jövőben, vagy éppen a múltban élni. Csak a lényeg az, hogy nem a jjelenben. Elképzeljük életünket, eltervezzük azt, hol, hogyan és kivel fogunk tanulni, összeházasodni, hány gyerekünk, unokánk lesz, és végül hány éves korunkban halunk meg. Megkérdezzük-e Istent, hogy Ő mit gondol az egészről?
Egyszer láttam egy nagyon jó keresztény videót.(http://www.guardian.co.uk/books/interactive/2012/apr/19/simone-lia-graphic-novel-slideshow?fb=native) Angolul van, de igazából meglehet érteni. A történet főszereplője eltervezte az életét, de hirtelen a párja szakított vele. Ez teljesen kihozta a sodrából és nekiállt Istennek, hogyan is képzelte ezt az egészet és most mi lesz vele. 
A lényeg az, hogy a történet végén úgy dönt, elindul egy kalandra az Úrral. És bármennyire vicces, de ehhez ír egy tervet, amelyben Isten néha mint csak egy mellékszereplő van jelen. "Uram, elmegyünk Ausztráliába, majd ott megtalálom életem párját." stb. A történet zárógondolata: ha látni szeretnéd Istent nevetni, mutasd meg neki a terveidet. Néha én is így érzem. Nekem halál komolyaknak tűnnek, Neki gyerekeseknek, vagy épp nem hozzám illőnek. Igazából Istennek annyira gazdag a fantáziánk, mi meg a kis szűk látkörünkkel próbálunk tökéletes életet teremteni magunk számára. De Ő ne értene a legjobban a csodákhoz? "

" A szeretet talán az a szó, amelyet besorolhatunk az általunk leggyakrabban használt szavak közé. Naponta többször is mondjuk szeretteinknek: szeretlek. Mégsem gondolván bele a szó erejébe és komolyságába. 
A szeretet nem csak egy szép szavunk. Ez egyben cselekedet és életmód is.
A görög nyelvben háromfajta szeretetet különböztetünk meg.
Az agapét, azt a csodálatos és hamisítatlanan szeretet, amelyet Isten mutat irántunk. Nem kér, hanem önzetlenül ad. 
Továbbá a phileot, a barátságban megnyilvánuló szeretet.
És érosz, a szerelem érzéki szintje. Igazából a három egységéből alakul ki az igazi szeretet, szerelem. Az igazi szeretetet csak Istentől tanulhatjuk meg, de szeretteinkben, mint barátjainkban bízunk meg.
A keresztényi szeretet és szerelem több egyszerű "belezúgásnál". Felelősségérzet és elkötelezettség is. 
Én azt gondolom, nem létezik szerelem első látásra. Ahhoz, hogy megszeressünk valakit először meg kell ismernünk.

(...)

Az igazi szerelem középpontjában nem TE, hanem Ő áll. A fellángolás én-központú. A szerelem viszont a másikat akarja boldoggá tenni. Igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a párja boldog életet éljen.
Időt kell adnunk a kapcsolatnak. Időt arra, hogy ránk találjon a szerelem.
A szeretet nem csupán egy érzés. Nem egy olyan valami, ami hirtelenül beköszönt és eltűnik. A szeretet lassan alakul ki. Amikor észreveszed, hogy igazából Ő úgy jó neked, ahogy van. És amikor napról-napra jobban kötődsz hozzá. De nem rögtön. És nem vakon. A szeretet Isten szerint cselekszik és gondolkodik. Ahhoz, hogy valakiben nagy legyen a szeretet, Isten Lelkének a jelenlétére van szükség.
A szeretet erőfeszítéssel jár. Ha az igazi szerelem mindig könnyen jönne, Istennek nem kellene megparancsolnia, hogy szeressünk. A szeretetért küzdeni kell. Küzdeni kell azzal, hogy a párod nem tökéletes és, hogy neki is vannak hibái.
Küzdeni kell azzal, hogy ne változz meg a párod hatására. (Persze a jó irányba való változás nem árt, de az önmagad megtagadása mégis mennyire helyes ebben a helyzetben?) Küzdened kell azzal, hogy te se akard őt megváltoztatni.
Az ilyen szerelem lesz az igazi.
Nem szükséges fantasztikusan vonzónak lenned. Isten szeretetével kell megtelned. A mai világ azt sugallja, hogy ha nem vagy a világ szépe, akkor nem leszel boldog. Ez nem így van. Emlékezz arra, hogy Isten teremtett számodra olyan embert aki majd így fog szeretni, akinek így leszel a tökéletes. Ha pedig az Ő tervében te egyedülállóként szerepelsz, részese lehetsz egy fantasztikus, egész életen át tartó Isten-kalandnak.
A lényeg: ne csüggedj és légy türelmes. Ne próbálj a kapcsolatok által űrt betölteni a szívedben. Űr-betöltésre csak Isten képes. Bármilyen nagyszerű párunk is van, vannak pillanatok, amikor egyedül Jézusra hagyatkozhatunk.
Bonyolult dolog olyan emberrel kezdeményezni kapcsolatot, aki nem érdeklődik Jézus és a hited iránt. Hiheted azt, hogy vagy olyannyira erős, hogy kezedbe tartsd a helyzetet. De figyelj Istenre. Ő most figyelmeztet. Jobban ismer téged, mint te magadat, ne feledd ezt.
Ne feledd, ha egyedül vagy, az nem szégyen. Lehetőséged van közelebb kerülni Istenhez. Engedd meg neki, hogy Ő irányítsa a kapcsolataidat.
Ő szebbnél szebb dolgokat tartogat számodra, egészséges és kellemes kapcsolatot. Csak bízz benne e téren is, és tudd: SOHA nem akar rosszat neked."    forrás

„Nem számít, mennyire jó valaki, mindenképp fájdalmat okoz neked olykor - és ezért meg kell bocsátanod neki.”

"Sose hagyd el, ha csak egy kicsit is hibázik. Azért tesz meg mindent érted, mert szeret. Ha hibázik, tanítsd ott, hogy jó legyen, hogy majd később tökéletes legyen. Ha elhagyod úgy, hogy szereted, az maga az öngyilkosság. Minden ember hibázik. Azért hibázik, hogy később tanuljon belőle, hogy később minden csodálatos legyen. Minden perc ajándék, hát akkor ne vesztegesd el!"

A megbocsátás. Örökké kényes téma. „Nem számít, mennyire jó valaki, mindenképp fájdalmat okoz neked olykor - és ezért meg kell bocsátanod neki.” Ez talán mégis mindent összefoglal. 

Mi mind emberek vagyunk, gyarló, törékeny és önző emberek. Akarva-akaratlanul taposunk a másikba. Olykor észre sem vesszük. Vagy észrevesszük, de nincs időnk foglalkozni vele. Nincs időnk bocsánatot kérni. Mindenki fél bocsánatot kérni. Fél, mert ezzel kiszolgáltatja magát. És talán attól is, hogy megbocsátanak-e neki. Mert megbocsátani nehéz. Ezt az érzést mindenki ismeri. Mi, emberek igen szívesen fetrengünk a saját problémánkban és bajunkban, várva a csodát, hogy valaki majd fölszed minket. De ez a valaki mindig csak az lehet, aki igazán megbántott minket.

Bocsánatot kérni, vagy megbocsátani? Szerintem a megbocsátás sokkal nehezebb. Elhangzik a bűvös mondat (Sajnálom, bocsáss meg!), s várják tőlünk, hogy mint egy pálcaintésre szűnjön meg bennünk a keserűség és a fájdalom. Ilyen nem létezik, és ez így van rendjén. De azt már jogos elvárás, hogy a későbbiekben ne emlegessük föl a hibákat. Ne emlegessük föl a rossz tetteket. Ki kell mosni őket magunkból, ha elnézést kérnek tőlünk. Igaz, ez mennyivel nehezebb, mint bocsánatot kérni? Inkább maradjunk annyiban, hogy egyik sem könnyű.

De most gondolj csak bele Jézus helyzetébe! Te még nem is voltál, nem is tudtad, hogy leszel, de Ő már tudta. Tudta, hogy hisztizel majd anyukádnak, mikor leküld a boltba egy szombaton délelőtt. Tudta, hogy ez nem kedves az Atya szemében. Hogy ez bűn. És ezért eljött, hogy megmutassa hogy kell élni, s ennek a végszójaként az életét adta Érted, azért, hogy az Atya megbocsássa neked a bűneidet. Ő már az előtt megbocsátott neked, mielőtt te bocsánatot kérhettél volna Tőle. Kérj tehát mindenért bocsánatot utólag is. Ez az igazán csodálatos dolog. Te vajon képes lennél ilyen önzetlenül megbocsátani?

Már az is nehéz, ha valaki nem kér bocsánatot, és úgy kell tovább lépned. Ülsz a tanórán, baromi nehéz témazárót írsz, és a padtársad nem tanult. Kérdezi tőled, hogy mi a válasz a negyedik kérdésre. Mire te már nyitod a szádat, hogy megkérd, ne zavarjon, mikor a tanerő rajtakap. Téged tol le, talán egyest is kapsz, és nem hallgatja meg a magyarázatodat. A padtársad pedig lapít. Ismerős érzés, szerintem sok diáknak. A tanerő nem fog tőled bocsánatot kérni. A padtársad sem. Örül, hogy nem bukott le, és mielőbb el szeretné felejteni az incidenst. Meg kell nekik bocsátanod, igaz? Az a helyes. Pedig nehéz. Milyen nehéz!

A mamát? Te hiszel a mamában?

"Két magzat beszélget az anyja hasában:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!"

"Bátorság ad erőt, pályán a gyáva hanyatlik; Bátran lépj, hogy utóbb fény koszorúzza fejed."

"Szétesni könnyű, és önmarcangoló életet élni sem nehéz, a sírásról már nem is beszélve. De kihúzni magunkat, túllépni a hibán és továbbmenni? Na, ez az, ami baromira kemény meló, viszont nagyon megéri."
Nemrég találtam ezt az idézetet. Annyira igaznak érzem, hogy kényszerítenem kell magamat a betartására.
A sok "bölcs" írja Facebookon, hogy milyen nehéz mosollyal szenvedni... Milyen nehéz nem kifejezni azt a fájdalmat, ami belül folyamatosan tép fel minden régi sebet, éget fel minden régi szép emléket, sötét foltokkal szennyezve azokat. Ők nem is tudják, milyen érzés ez. Hisz ha valóban mosollyal szenvednének, nem kötnének ki ilyen, és hasonló idézetek óránként a üzenőfalaikon.
Most én is elszégyelltem magam.
Sokszor panaszkodom, ahelyett, hogy valóban csöndben viselném a sorom. Más embernek ezerszer rosszabb.
Azonban meg kell tanulni az egyensúlyt aközött, hogy panaszkodunk, vagy beszélünk arról, ami bánt minket. Gyerekes viselkedés félretenni egy problémát; hogy majd foglalkozunk vele, ha már nagyon muszáj. Gyáva dolog elmenekülni egy fájdalom elől. A bajjal szembe kell nézni, csak is így lehet leküzdeni. "Ha egy problémát kimondtál, már félig meg is oldottad." - tartja egy bölcs mondás.
A kereszt a vállunkon van. Hiába fordítjuk a másik oldalára, vagy tesszük a másik vállunkra, a súlya nem fog változni. Nagyobb keresztet nem kapunk annál, mint amilyet elbírunk.

Soha nem szabad föladni, akkor sem, hogy ha már úgy érzed, nem bírod. Bíznod kell. 

Bízzak, de miben? - kérdezed. Hiszen nem látod Őt a szemeddel, nem hallod hangját a füleddel, nem tapintod Őt a bőrödön és nem ölelheted magadhoz. Nem, így közvetlenül nem. És nem, földi érzékszerveinkkel közvetlenül nem tudjuk Őt tapasztalni. De gondolj csak arra, amikor édesanyád megölel! Gondolj a testvéredre, a barátodra, a barátnődre vagy a szerelmedre, párodra. Nekik a gondoskodó, féltő szeretetére és vigyázására. Vagy amikor mész az utcán, és egy olyan jelenetet látsz, amin elmosolyodsz. Amikor magad sem tudod, hogyan, de kibírsz valamit, amiről nem hitted volna. Amikor olyan dolgok történnek körülötted, amire nem tudsz épkézláb magyarázatot találni, mert a mi emberi befogadóképességünket végtelenszer meghaladja az Ő nagysága. Mikor úgy érzed, minden tökéletes, akkor kell legjobban fölfedezni a dolgok mögött az Istent. És amikor úgy érzed, rosszabb nem is lehetne, akkor kell a legjobban odaadnod magad Neki. Azért, hogy kihúzzon téged a bajból. Mert Ő ki fog. Ő azt akarja, ami a legjobb neked. Nem éri be azzal, hogy jó legyen neked. A legjobbat akarja, mert szeret. Csak észre kell venned a szenvedésben is. Hiszen mikor a legjobban szenvedsz, akkor utána már csakis jó következhet, nem igaz? Nyitottnak kell lenned, akármiről legyen szó. Nagyobb keresztet nem kapsz annál, mint amekkora elfér a válladon.